Motiváció – Sebesség – Céltudatosság (magabiztosság), avagy MSC. Nem csoda, ha még nem hallottál erről máshol, ugyanis ez teljesen saját találmány. Na jó, nem teljesen, hiszen csupa olyan dolog ötvözetéből áll, amiket mások már kitaláltak évekkel ezelőtt. Mi azonban fogtuk ezt a rengeteg okosságot és egybegyúrtuk. A legnépszerűbb – és csakis pozitív technikákon alapuló – módszereket, kutyás sportokat, ügyességi játékokat válogattunk össze nemrégiben induló képzéssorozatunkban, melynek célja, hogy a kutyák és gazdáik azon képességeit fejlesszük, melyek által hatékonyabban állnak helyt akár csak a hétköznapi szituációkban, és ami kiemelten hasznos a különböző kutyás sportokat vagy egyéb kutyás ágazatokat képviselő négy- és kétlábúak számára.

Ezzel a képzéssel szeretnénk segítséget nyújtani kalandorainknak a hétköznapi szituációk megoldásában, a nehéznek bizonyuló nevelési kérdésekben, illetve abban, hogy kutya és gazdi minél inkább megértse egymást. Sőt, a sportoló kutyáink számos olyan – otthon is gyakorolható – technikát sajátíthatnak itt el, melyek jelentős mértékben fejlesztik az agilityhez vagy akár más kutyás sportokhoz szükséges készségeket, illetve itt zajlik a terápiás kutyáink magas szintű képzése is. Ráadásul mindez játékos formában, ami igazán élvezetessé teszi a közös munkát.

Új tanfolyamunkon a gazdik megtanulhatják a helyes játékot a kutyusaikkal, engedelmes gyakorlatokat sajátíthatnak el, foglalkozunk formálással, fejlesztjük a mozgáskoordinációt, vicces és ismeretterjesztő feladatok elé állítjuk a két- és négylábúakat is. Ajánljuk mindazoknak, akik sportolnak és társuk mozgáskoordinációját, magabiztosságát növelnék, illetve azoknak a “hétköznapi” kutyásoknak is, akik többet szeretnének kihozni a kapcsolatukból, megtanulni, hogyan fáraszthatják le kutyájukat a hétköznapokban is viccesen, könnyedén.


Feladattípusok


a.) alapok (motiváció, játék a kutyával, jutalom, dicséret, “büntetés”)
b.) engedelmesség (behívás, alappozicíók, lábnál követés, helyben maradás – különböző fokozatokban)
c.) életmód tanácsok (viselkedési problémák kezelése, segítőkutya nevelése)
d.) klikker tréning – formálás, trükkök, apport
e.) testtudatosság, magabiztosság, fókusztréning
f.) terápiás játékok (kontrollálhatóság, irányíthatóság magas fokon)
…és még sok minden más 🙂

Csoportok


Képzettségi szinttől és céloktól függően az MSC – vagy másik nevén játékóra – kis létszámú csoportokban zajlik, melyek az Alapozó, Sportoló és Terápiás csoportok. A különböző csoportokban a feladatok összeállítása hasonló, de más-más céllal és/vagy technikákkal dolgozunk, hiszen másfajta képzésre van szüksége pl. egy versenysportra készülő és egy terápiás kutyának.


Foglalkozás-vezető


Ádám-Bökényi Bernadett – agility kiképzésvezető

kutyakalandse@gmail.com

Amennyiben érdeklődsz munkánk iránt – legyen az msc vagy bármely más ágazat – kövess minket a Facebookon
vagy írj bátran a “Kapcsolat” menüpont alatt megadott elérhetőségen! 🙂

Galéria

(Fotók: Biri-Szabó Renáta – Fénymesék)